Szép napot mindenkinek!
Először: Köszönöm a hozzászólásokat, igyekszem reagálni rájuk.
Másodszor: Elnézést kell kérjek, hogy pár napja nem jelentkeztem, be fogom pótolni.
Harmadszor: Bele is vágok. A bepótolásba. Meg a reagálásba is.
Állapotomban komolyabb változás legutóbbi bejegyzésem óta nem állt be. Na most ennek örüljek vagy se? Nem kérdés, örülök, hiszen már viszonylag élhető az élet. Azért a keményebb megpróbáltatások - mint például egy helyben állni több, mint 5 percet - még mindig fájnak. De legalább már a nappali másik felében levő vezetékes telefon megcsörrenésekor nem kell rögtön azon gondolkodnom, hogy vajon ki hívott, mert hogy úgysem érek oda a 10. csöngésig se.
Örvendetes hír, hogy nemcsak a lábfájás múlogat, de a derekam is fájogat néha, ami a hozzáértők szerint jó jel. Viszont ez nem úgy zajlik, mint ahogy vártam, mint ahogy kialakult, azaz, hogy az egyik fájdalom elmúltával jelentkezik a másik. Hol a lábam fáj, hol a derekam, sőt akár együtt is. Annyira azért nem aggasztó a helyzet, hisz egyik fájdalom sem erős. Ha esetleg a kedves Olvasónak van ilyen irányú tapasztalata, szívesen veszem, ha megosztja velem, ill. a többi olvasóval.
Hamarosan újra jelentkezem.
Üdv, DQ
XXI századi Don Quijote-k vagyunk: másképp látjuk a világot, szélmalomharcolunk, néha kicsit őrültek is vagyunk... Az én modern kori harcaim közül a derékfájás elleni küzdelmem történetét szeretném megosztani Veletek e blogon, azzal szándékkal, hogy ha valaki időben olvassa ezeket a sorokat, akkor talán nem kerül olyan helyzetbe, mint én vagy sorstársaim. Néha nagyon kétségbeejtő a helyzetünk, de a legfontosabb, hogy nem szabad feladni! Üdv, DQ
2010. december 9., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése