Sikerült új tapasztalatot szereznem. Eddig az üléssel semmi gondom nem volt. Sőt sokszor felüdülést jelentett a többi pozitúrához képest. No, ez most megfordult. Már 5 perc ülést követően elkezdek fészkelődni (no azért nem kell heves fészkelődésre gondolni), de sehogy sem találok olyan ülő helyzetet, hogy ne fájjon a derekam egyre fokozódva.
Persze az interjúkat is lemondtam. Nem mintha attól tartottam volna, hogy négyütemű fekvőtámaszt kell majd csinálnom, de valahogy úgy éreztem, hogy nem tudnám hitelesen előadni a dinamikus új kolléga szerepet.
Rémálmomban így képzeltem: Felparkolok a járdára a reménybeli új munkaadóm irodája előtt, így ugyanis nem kell jobbra-balra forognom parkolás közben. Ahogy a nagy könyvben meg van írva korábban érkezem, már csak azért is, mert az autóból való kiszállás műveletének átfutási idejét, azt a röpke 10-12 percet belekalkulálom az érkezésbe. Kiszállás közben erősen reménykedem, hogy van lift a házban. A recepcióhoz megérkezve bejelentkezem, telefonálnak, türelmemet kérik, hellyel kínálnak. Köszönöm, inkább állok. De azt se sokáig. Megérkezik az interjúztató, üdvözlés, kézfogás, bemutatkozás után fogcsikorgatva követem. Próbálom tartani a tempót, közben ismét reménykedem. Egy közeli tárgyalóban. Megvan. Belépünk. Sehol egy ágy. Pedig már nagyon kéne. No, mindegy, sziszegve leülök. Mosoly az arcra, megy ez, otthon gyakoroltam. Közben a falon lógó órát figyelem. Kérdések, válaszok, közben, mintha az óramutató nem is mozdulna. A mosoly kezd hervadni, fészkelődöm előre-hátra, próbálom lelkesedésnek feltüntetni. Úgy tűnik sikerült, elégedett pillantásokat kapok, mivel van még időnk, felajánlják, hogy körbevezetnek az irodaházban, megköszönöm, de udvariasan elutasítom, arra hivatkozva, hogy innen az ablakból szinte mindent láttam már. Inkább lefeküdnék pár percre. Körülnézek, minden ok, csak magamban mondtam. Még egy-két mondat itt is ott is, kínban mosolygás, örülünk, hogy megismerhettük, jaj, felállnak, hűha, az nem fog menni. Elnézést, esetleg nem várhatnám meg a következő jelöltet itt a tárgyalóban? Fura tekintetek, izzadva ébredek. No, ezek után hirtelen elhatározással elhalasztottam az interjúkat.
Szép napot Mindenkinek!
DQ
XXI századi Don Quijote-k vagyunk: másképp látjuk a világot, szélmalomharcolunk, néha kicsit őrültek is vagyunk... Az én modern kori harcaim közül a derékfájás elleni küzdelmem történetét szeretném megosztani Veletek e blogon, azzal szándékkal, hogy ha valaki időben olvassa ezeket a sorokat, akkor talán nem kerül olyan helyzetbe, mint én vagy sorstársaim. Néha nagyon kétségbeejtő a helyzetünk, de a legfontosabb, hogy nem szabad feladni! Üdv, DQ
2011. január 16., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Ez igen! Ez remek volt! sokat nevettem, no persze nem rajtad!:))) Angel
VálaszTörlésEz mennyire ismerős.3hete kezdődött.Valami becsípődhetett mert 10 éve fizikai munkát végzek.Első 2hétben nem bírtam feküdni,majd bele őrültem,de most meg már nem bírok ülni,mert "nincs hozzá" megfelelő póz.Kaptam injekciót,gyull.csökkentőt,fájdalom csillapítót(csak a Xilox ér vmit,Flector tapasz most már hatástalan)most voltam röntgenen,nagy ívben enyhén elvagyok ferdülve :)
VálaszTörlés1hónap múlva CT és addig nézzem a kollégák rosszalló tekintetét...
Ki tudja még hogy ennek hol a vége?
Bármi tanács hogy mi az ami a legjobban bejött?Úszni nem tudok,de a gerinc tornát szerinted megéri csinálni?Csontkovács árthat ennek vagy használ?