2011. október 16., vasárnap

Mozogni kell!

Hűűű, de elszaladt az idő, fél éve írtam utoljára! Gyorsan meg is nyugtatok mindenkit, hogy kutya bajom, illetve néha szokott ugyan kicsit fájni a derekam, de csak azért, hogy emlékeztessen a tornára, ha lazítanék egy kicsit :).
Szóval minden ok, dolgozom, napi minimum 2 órát autózok, heti egyszer focizok, sőt, mostanában már kétnaponta kocogni járok, 3-4 km-t szoktam szép lassú tempóban lenyomni.

Ha arra gondolok, hogy kb. egy évvel ezelőtt milyen kínok között kezdtem bele a blogírásba, el se hiszem! Annak idején az volt a konstans állapot, hogy 50 métert sem tudtam sétálni, a fekvés is gondot okozott, sőt két általam nagyra becsült idegsebész azon vitatkozott, hogy műtsenek-e vagy se... Nos, nem volt műtét, nem is bánom, mert szeretek nyugodtam aludni, a műtőasztalon meg biztos nem ment volna... Tuti rémálmaim lettek volna, ha közben igen érzékeny helyen babrálnak bennem.

Na persze nemcsak móka és kacagás az élet, nagyon komolyan megdolgoztam a mostani állapotomért, nem tudom elégszer leírni: gyógytorna, térdeplőszék, derékpárna, gurulóscipő és némi porcépítő készítmény. Ha már nem fáj az élet, sportolni is lehet, így kanyarodok végre mai bejegyzésem címéhez, először séta, aztán bicikli, később már jöhet a kocogás is. Persze az úszás a legjobb, ezt mondogatják a dokik is, de nem mindenki lakik egy fedett medence mellett, mint ahogy én sem, arról meg nem is beszélve, hogy én speciel úszás közben halálra unom magam... Idén még két sportot szeretnék ismét beiktatni, az egyik a síelés, a másik a squash. Egyiket sem írja fel receptre a doki kifejezetten porckorongsérves pacienseknek, de mit tegyek, ha ezeket a sportokat szeretem? :) Remélem hamarosan be is számolhatok a tapasztalataimról.

A kitartó olvasóknak köszönöm a látogatást, meg is lett az eredménye, csak megszületett egy új bejegyzés végre... Jobbulást mindenkinek! DQ

2011. április 30., szombat

Jó hír hegyek!

Hűűű, amint látom, több hónapos hallgatást török meg eme mai bejegyzésemmel. Az aggódó olvasókat szeretném gyorsan megnyugtatni, nem azért nem írtam, mert heteket feküdtem a kórházban borzalmas fájdalmak közt. Ez a pár hónap igen gyorsan elrepült! Jelentem, hogy a porckorongsérvem nem sugárzik ki a billentyűzetbe! A hallgatásnak csupa jó okai voltak.

Először is, szerencsére nem volt miről írnom, legutolsó bejegyzésem óta nem fáj sem a derekam, sem a lábam, tehát minden happy.

Másodszor pedig, már dolgozom is, ami azt jelenti, hogy az aktívabb életforma sem vetette vissza az állapotomat.

Harmadszorra jön a döbbenetes hír: képzeljétek, minden héten focizni járok! Én, aki pár hónappal ezelőtt 100 métert sem tudtam sétálni egyfolytában, most hetente egyszer egy órán át kergetem a labdát a focipályán.

Természetesen a gyógytornázom folyamatosan, reggel, este (néha kimarad egy-két alkalom persze...) és használom a porckorongsérv kímélő eszközöket (derékpárna, MBT, térdeplőszék).

Úgy tervezem, ez az állapot sokáig fog tartani, az év végére egy síelést is szeretnék beiktatni. Hasonló élményeket kívánok minden sorstársamnak!

Üdv, DQ

2011. január 24., hétfő

A módszer bevált

Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem, hogy a fáj-feszít-fáj-feszít... körforgásból sikerült kikecmeregnem. A 3 napos fájdalomcsillapító-kúra megtette hatását, azaz a fájdalmat csökkentette, ami által vélelmezem, hogy az izmok feszülése is alább hagyott. Azt gondolom, az is kellett ehhez, hogy a gyógytornát óvatosan azért de folytattam, folyamatosan csináltam a nyújtó gyakorlatokat, semmi erősítés, csak nyújtás, hogy a csigolyák távolodjanak egymástól.

Mára ennyit, jó éjszakát Mindenkinek!
DQ

2011. január 21., péntek

Fáj-feszít-fáj-feszít...

Ma rövid leszek. Sorstársaim ismerik a címbeli folyamatot, miszerint ha megfájdul az ember dereka, akkor befeszülnek a hátizmok, ha befeszülnek a hátizmok, akkor még jobban fáj, tehát ismét feszülnek a hátizmok... Ebből a körből szeretnék most kikerülni, olyan formán, hogy fájdalomcsillapítót szedek pár napig. Mint korábban már írtam, nem igazán csípem a bogyókat, de olvastam valahol, hogy a fenti körből való kitöréshez használható. Hamarosan beszámolok az eredményről.

Addig is szép napot Mindenkinek!
DQ

2011. január 19., szerda

Derekamban a helyzet változatlan

A cím elmondja a lényeget, de azért kifejtem bővebben is. A fájdalom jellege a szokásos, van egy alap fájdalom, ami mindig velem van, aztán erre jönnek még a bizonyos mozdulatokra rámtörő típusok, no meg a huzamosabban bizonyos testhelyzetekben előjövő fajták. A változatosságra nem lehet panaszom, hisz állandóan máshol fáj jobban, hol a jobb oldalon, hol a balon, volt, hogy a hátam felé indult, volt, hogy az ellenkező irányba, de legalább nem olyan unalmas. Ülni még mindig nem szeretek, pár perc után jelentkezik az erősödő fájdalom, így mindig gyorsan berekesztem az ülést.

Naponta négyszer nyújtó gyakorlatokat csinálok, no meg a McKenzie-t is, gyors javulásról nem tudok sajnos beszámolni. No, de nem szabad türelmetlenkedni, az irány jó, hisz már nem a lábam fáj, "csak" a derekam. Az meg nyilvánvaló, hogy ha 20 év alatt romlott el valami, akkor kell egy kis idő a megjavításhoz is, ha eltekintünk a hibás alkatrész cseréjétől.

Szebb napot!
DQ

2011. január 16., vasárnap

Nem bírok ülni

Sikerült új tapasztalatot szereznem. Eddig az üléssel semmi gondom nem volt. Sőt sokszor felüdülést jelentett a többi pozitúrához képest. No, ez most megfordult. Már 5 perc ülést követően elkezdek fészkelődni (no azért nem kell heves fészkelődésre gondolni), de sehogy sem találok olyan ülő helyzetet, hogy ne fájjon a derekam egyre fokozódva.

Persze az interjúkat is lemondtam. Nem mintha attól tartottam volna, hogy négyütemű fekvőtámaszt kell majd csinálnom, de valahogy úgy éreztem, hogy nem tudnám hitelesen előadni a dinamikus új kolléga szerepet.

Rémálmomban így képzeltem: Felparkolok a járdára a reménybeli új munkaadóm irodája előtt, így ugyanis nem kell jobbra-balra forognom parkolás közben. Ahogy a nagy könyvben meg van írva korábban érkezem, már csak azért is, mert az autóból való kiszállás műveletének átfutási idejét, azt a röpke 10-12 percet belekalkulálom az érkezésbe. Kiszállás közben erősen reménykedem, hogy van lift a házban. A recepcióhoz megérkezve bejelentkezem, telefonálnak, türelmemet kérik, hellyel kínálnak. Köszönöm, inkább állok. De azt se sokáig. Megérkezik az interjúztató, üdvözlés, kézfogás, bemutatkozás után fogcsikorgatva követem. Próbálom tartani a tempót, közben ismét reménykedem. Egy közeli tárgyalóban. Megvan. Belépünk. Sehol egy ágy. Pedig már nagyon kéne. No, mindegy, sziszegve leülök. Mosoly az arcra, megy ez, otthon gyakoroltam. Közben a falon lógó órát figyelem. Kérdések, válaszok, közben, mintha az óramutató nem is mozdulna. A mosoly kezd hervadni, fészkelődöm előre-hátra, próbálom lelkesedésnek feltüntetni. Úgy tűnik sikerült, elégedett pillantásokat kapok, mivel van még időnk, felajánlják, hogy körbevezetnek az irodaházban, megköszönöm, de udvariasan elutasítom, arra hivatkozva, hogy innen az ablakból szinte mindent láttam már. Inkább lefeküdnék pár percre. Körülnézek, minden ok, csak magamban mondtam. Még egy-két mondat itt is ott is, kínban mosolygás, örülünk, hogy megismerhettük, jaj, felállnak, hűha, az nem fog menni. Elnézést, esetleg nem várhatnám meg a következő jelöltet itt a tárgyalóban? Fura tekintetek, izzadva ébredek. No, ezek után hirtelen elhatározással elhalasztottam az interjúkat.

Szép napot Mindenkinek!
DQ

2011. január 12., szerda

Derékfájást akartam, de ez mégiscsak túlzás!

No, eddig tartott a tünetmentes új esztendő. A régi négykézlábas periódust idéző derékfájdalom tört rám. Bízom benne, hogy a korábban jelzett úton haladok, azaz "A végtagfájdalmat vissza kell vinni a derékba" című előadást látjuk. Sőt, részt veszünk benne. Azért mondom ezt, mert a fájdalom oka eddig ismeretlen. Ezek a fájdalmak nálam sosem úgy jelentkeznek, hogy egyértelműen meg lehessen állapítani az okot. Néha van azért olyan esemény, ami gyanús, pl. hajnal négyig táncolás után 2-3 nappal általában menetrendszerűen érkezik a derékfájás. De most nem buliztam hajnalig. Pedig milyen jó lett volna! No, mindegy,örömteli hír viszont, hogy a lábam egyáltalán nem fáj, tehát az iránnyal minden rendben.

Természetesen telefonos segítséget kértem kedvenc gyógytornászomtól, aki sürgősségi esetként kezelt. Mentőt azért nem küldött, de azonnal beillesztett az általában zsúfolásig telt naptárába. Bizonyára nagy kihívás voltam számára, hiszen holnap 2-3 interjúra megyek, még nincs állásom, no nem is lesz, ha négykézláb kell megjelennem. Nyújtó gyakorlatokat kaptam, amiket naponta többször kell csinálnom, hamarosan beszámolok az eredményről.

Szebb napot!
DQ